A poratka elég sok mindent tesz ellenünk (például még a levegőnket is összeszarja), de vajon mit tehetünk mi a poratka ellen? Mókus összeszedte a 7 legfontosabb dolgot, amit egy egyszerű halandó is képes megtenni magáért.
Maga a poratka egy mikroszkópikus lény, mégis nagyot tud ütni az emberen ha kialakul rá az allergiája (igazából az ürülékére). Ilyenkor nincs mit tenni, orvos mellett magunknak is kézbe kell vennünk az ügyet. Jó hír viszont, hogy pár lépés a poratka ellen (és a kakija ellen) már javítani tud a poratkaallergiánkon.
Mókus mindent megtesz ÉRTED. Kap egy lájkot cserébe?
1) Mostantól mossuk gyakrabban az ágyneműnket!
Mivel a poratka technikailag minket eszik (elhullott hámsejtjeinket), ezért ott van, ahol mi is a legtöbbet: az ágyunkban. Ami nekünk alvás, az neki svédasztal. És mivel nem ismeri az angol WC-t, így helyben végzi nagy dolgát is. Pont ezért érdemes ágyneműnket, párnánkat legalább havonta mosni. A huzatokat és lepedőt viszont már hetente.
Magát a kakiját simán ki tudjuk mosni, de ha az atkákat is ki szeretnénk ölni a párnából, takaróból vagy a huzatból, akkor főzőmosásra tegyük be. Ugyanis a poratka ellen az egyik legjobb fegyver a meleg: 55 Celsius fok felett már feldobják mind az összes lábukat.
2) Plüssöket a fagyasztóba!
Ha már felvettük a harcot a poratka ellen, akkor a plüssök, párnák, drapériák és a hasonló textíliákkal is kezdenünk kell valamit. Ugyanis míg egy gramm porban akár 200 poratka is élhet, egy plüssben már százezrek. A gond ott van, hogy míg a díszpárnát, függönyt ki lehet mosni (szintén főzőmosásban), addig a plüssöknek ez még egy középkori szemmel nézve is egy kegyetlen kivégzési forma.
Ezért jó hír, hogy a poratka ellen a hideg is jó: -20 celsius foknál már elpusztulnak. Ezért érdemes a plüssöket időközönként Szibériába száműzni, azaz lefagyasztani egy kicsit.
3) Padlószőnyeg, viszlát!
Lehet, hogy szép és szereted, de az egészséged fontosabb. Így ha poratkaallergiád van, akkor ezt azonnal meg kell tenned a poratka ellen. Kövezz vagy parkettázz, de legyen könnyen felmosható, a szőnyeggel pedig csak módjával.
Rengeteg a dolgod, de semmire sincs időd?
A lila szörny megmutatja, mit kell tenned! >>>
4) Kezdj el gőzölni!
Kaphatóak már ilyen elektromos padló- és bútorgőzölők. És mivel a poratkák 55 Celsius fok felett elpusztulnak, így a vízgőz a maga 100 Celsius fokával igazi atombomba a poratkák ellen. Érdemes hetente ezekkel a kézi gőzölőkkel átfutni a padlón, ülőgarnitúrákon és függönyökön egyaránt. Ha nincs a mókusháztartásban, vegyél egyet, már az ára sem eget verő.
Ez ugyan az atka kakijával nem csinál semmit (ahhoz mosni/porszívózni kell), de ha az atkák számát tizedére veted vissza akkor a kakijukból is csak annyi lesz.

5) Barátkozz meg a minimalista otthonnal!
Minden porfogót távolíts el. Tegyél mindent szekrénybe vagy vitrinbe, de szabadon alig maradjon valami. Így a por is kevesebb helyen fog tudni megülni és te is könnyebben fogsz tudni takarítani. A felesleges textíliákat, lámpaernyőket, falvédőket száműzd és a textilalapú tapétának is eljött a GAME OVER.
6) Poratka ellen szükséged lesz egy HEPA-szűrős porszívóra
Mivel a sima porszívó szűrőjén nem akad fel a poratka ürüléke, így lényegében a hagyományos porszívót felfoghatjuk egy szuperszonikus poratka- és/vagy kakiszétszóró fegyverként is. A poratka ellen egyedül a HEPA-szűrős porszívók nyújtanak megoldást, minden más csak egy pofon az atkakakinak. Megéri befektetni!
Ne felejtsük el viszont a matracunkat és a bútorkárpitokat is porszívózni az új szerzeményünkkel.
7) A Nap a barátod.
Poratka ellen szuper még a közvetlen napfény. Mivel sötétben élnek, így ez nekik pont olyan, mint a vámpíroknak. Érdemes az ágyneműket pont ezért rendszeresen napoztatni is. Egyébként nem csak a poratkákat öli meg a napsugárzás és valahogy a párna is finomabb lesz utána.
Ha te is allergiás vagy, akkor ne érezd magad egyedül. Mókus is az. :( Ha pedig még a mókust is lájkolod, akkor már kettő közös is lesz bennünk! Naaaa?